|
Az ACUVUE®
bemutatja: Kontaktlencsék
Ha szeretné kipróbálni, milyen kontaktlencsét viselni, vagy már évek óta kontaktlencse viselő, de szeretne megismerkedni a legfrisebb újdonságokkal, ez a szekció segítséget nyújt majd abban, hogy megismerkedjen az alapokkal:
BEVEZETÉS
A kontaktlencsék apró, vékony optikai lencsék, amelyeket közvetlenül a szem felszínére helyeznek a különböző látásproblémák (pl.: rövidlátás, távollátás, asztigmia vagy presbyopia - öregkori távollátás) korrigálására. A kontaktlencsék lehetnek lágyak vagy kemények, helyettesíthetik a normál, vagy bifokális szemüvegeket, de adott esetben kiemelhetik, vagy meg is változtathatják a szem színét.
A legtöbb kontaktlencse lágy, vagyis "hidrofil", ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy javarészt vízből épülnek föl. Ez biztosítja azt, hogy a lágy kontaktlencsék valóban lágyak maradjanak. A lágy kontaktlencsék hihetetlenül vékonyak, és olyan alapanyagból készülnek, ami képes átereszteni az oxigént, hogy az eljuthasson a szem felszínéhez.
Szinte bárki viselhet kontaktlencsét - sőt néha kisbabáknak is illesztenek, ha látásproblémájuk van! A legtöbb ember a tinédzserkor elején kezdi el a lencseviselést, de akár egy 8 éves gyermek is könnyedén elsajátíthatja, hogyan viselheti és ápolhatja azt.
[VISSZA A LAP TETEJÉRE]
KONTAKTLENCSE TÍPUSOK
A lágy kontaktlencsék 4 alapvető kategóriába sorolhatók:
Szférikus (Normál) kontaktlencsék:
A szférikus lencsék olyan alapvető látásproblémák korrigálására szolgálnak, mint a rövidlátás (myopia) és a távollátás (hyperopia). Az emberek többsége ilyen kontaktlencsét visel. Az ACUVUE® márkán belül számos szférikus kontaktlencsét találhatunk, köztük a 1•DAY ACUVUE® MOIST™, 1•DAY ACUVUE®,
ACUVUE® OASYS™ with HYDRACLEAR™ Plus,
ACUVUE® ADVANCE™ with HYDRACLEAR™, ACUVUE® 2, és az ACUVUE® 2 COLOURS™.
Az asztigmia korrigálására szolgáló kontaktlencsék: A tórikus kontaktlencsék feladata az asztigmia korrigálása azáltal, hogy kiegyenlíti a szabálytalan szemfelszínt. Az ilyen látáskorrekció legalább olyan hatásos lehet tórikus kontaktlencsével, mint szemüveggel. Az egyedülálló ACUVUE® ADVANCE™ for ASTIGMATISM kontaktlencsék egyszerre biztosítják a tökéletes látásélességet és a kényelmes viselést.
A presbyopia korrigálására szolgáló kontaktlencsék: A bifokális kontaktlencsék a presbyopia korrigálására szolgálnak (a szem képtelen élesen fókuszálni közelre). Az ACUVUE® BIFOCAL kontaktlencsék kényelmes és hatékony alternatívát nyújtanak a szemüveg, vagy egy szférikus kontaktlencse és egy olvasószemüveg együttes viselése helyett.
Színes (kozmetikai) kontaktlencsék: A színes (kozmetikai) kontaktlencsék normál szférikus lencsék, amelyeknek a belsejébe egy speciális színezőanyag van beleágyazva - a színezett réteg ezáltal tökéletesen egybeolvad a szem színével, de sohasem érintkezik magával a szemmel. Az egyedi színezett réteg segítségével kiemelhető vagy akár teljesen meg is változtatható a világos és a sötét szem színe egyaránt, akkor is, ha valakinek tökéletes a látása.
Az ACUVUE® 2 COLOURS™ kontaktlencse 10 különböző színárnyalatban kapható - hármat kimondottan világos, további hetet pedig egyaránt világos és sötét szemszínre terveztek.
[VISSZA A LAP TETEJÉRE]
VISELÉSI MÓDOK
A lágy kontaktlencsék alapvetően 3 viselési móddal kerülnek forgalomba:
Egynapos kontaktlencsék: Viselje őket egy napig, aztán egyszerűen dobja el. Az egynapos ACUVUE® kontaktlencséket minden nap lecserélheti. Ez a kontaktlencse viselés legegyszerűbb és legegészségesebb formája.
Nappali viseletű kontaktlencsék: Viselje egy napig, aztán elalvás előtt vegye ki őket, tisztítsa és fertőtlenítse le, és másnap tegye vissza ugyanazt a kontaktlencsét a szemébe. Az ACUVUE® nappali viseletű kontaktlencséi két hétig viselhetőek, azután le kell őket cserélni egy új párra.
Kiterjesztett viseletű kontaktlencsék: Ezeket a kontaktlencséket nappal és éjszaka egyaránt viselheti, akár alvás közben is. Az ACUVUE® kiterjesztett lencséit 7 napig viselheti, azután le kell őket cserélni egy új párra.
[VISSZA A LAP TETEJÉRE]
HIEDELMEK ÉS TÉVHITEK
HIEDELEM: A kontaktlencse becsúszhat a szem mögé.
TÉNY: Egyáltalán nem. Fizikailag lehetetlen, hogy a lencse becsússzon a szem mögé. A szemet ugyanis egy vékony membrán borítja, ami közvetlenül a szemhéj belsejéhez kapcsolódik, így a lencse nem tud elmozdulni a szem elülső felszínéről.
HIEDELEM: A kontaktlencse beleolvadhat a szembe
TÉNY: Számos "városi legenda" született már arról, hogy a kontaktlencse beleragadhat vagy beleolvadhat a szembe, valójában azonban egyáltalán nincs igazságalapja ezeknek a légből kapott történeteknek.
HIEDELEM: A kontaktlencsék tisztítása sok vesződséggel jár.
TÉNY: A kontaktlencse használata igen egyszerű, és egyáltalán nem jár sok vesződséggel. A szférikus lencsék esetében léteznek már egylépcsős, multifunkciós ápoló folyadékok, amelyek leegyszerűsítik a lencse tisztítását. De viselhet egynapos kontaktlencsét is, amelyet egyáltalán nem kell megtisztítani, hiszen a nap végén egyszerűen csak el kell dobnia őket.
HIEDELEM: A kontaktlencse viselése fájdalmas.
TÉNY: A lágy kontaktlencsék viselése igen kényelmes és egyszerű. A legtöbb ember alig néhány nap alatt hozzászokik, hogy kontaktlencse van a szemében, és utánna már egyáltalán nem is érzi azt.
HIEDELEM: A kontaktlencse könnyedén "kiugorhat" a szemből és elveszhet.
TÉNY: Sok évvel ezelőtt a kemény lencsékkel időnként előfordult hasonló, de napjaink modern lágy kontaktlencséivel ez nem történhet meg, így akár sportolás közben is biztonságosan viselheti őket.
HIEDELEM: A tinédzserek nem viselhetnek kontaktlencsét.
TÉNY: Számos tinédzser van, aki kontaktlencsét visel. Sőt, akár gyerekek is viselhetik. A kontaktlencsék körültekintő tisztítása ugyan kiemelkedő jelentősséggel bír, mégis egyszerű és kitűnő alternatívának bizonyulhat a szemüvegviseléssel szemben. Ha eléggé felelősségteljesnek érzed magad ahhoz, hogy körültekintően ápold a kontaktlencsédet, akkor a kor egyáltalán nem jelenthet akadályt.
HIEDELEM: 40 éves kor felett nem szabad kontaktlencsét viselni.
TÉNY: A kontaktlencse viselés nincs korhoz kötve. Ráadásul a bifokális lencséknek köszönhetően számos idős ember végleg búcsút inthet az olvasószemüvegének.
HIEDELEM: A kontaktlencse kötőhártya-gyulladást és más fertőzéseket okozhat.
TÉNY: A kontaktlencse viselésből adódóan felmerülhetnek bizonyos szemproblémák, de ezek szinte minden esetben az alacsony lencsehigiéniára, vagy a nem megfelelő lencseápolásra vezethetőek vissza. Ha pontosan betartja az illesztője tanácsait, a fertőzés veszélye igen alacsony lesz.
[VISSZA A LAP TETEJÉRE]
PRÓBÁLJA KI ÖN IS
Készen áll arra, hogy kipróbálja a kontaktlencsét? Mi sem egyszerűbb:
- Keressen fel egy szemész szakembert és kérjen időpontot egy szemvizsgálatra. TOVÁBB >>
- Nyomtassa ki az Egy Pár Ingyenes ACUVUE® Próbalencsére* feljogosító kuponját. TOVÁBB >>
[VISSZA A LAP TETEJÉRE]
*A szemvizsgálat és az illesztés árát az ajánlat nem tartalmazza. Az akciós ajánlat a készlet erejéig érvényes. |